Nem marad utód nélkül a Nissan GT-R és 370Z – elektromotort is kaphatnak
Nem marad utód nélkül a Nissan GT-R és 370Z – elektromotort is kaphatnak

 

Mindez nem csak a teljesítmény növelése, hanem a Nissan terveinek megvalósítása érdekében is fontos lehet, ugyanis a japánok azt ígérték, hogy 2022-re az Európában eladott autóik 40 %-ában valamilyen formában villanymotor is lesz – ebbe pedig a 370Z és a GT-R utódjai is benne vannak. „Nem tekintek úgy az elektromosságra és a sportautókra, mint ellentétek. Talán éppen ellenkezőleg, a sportos modellek nagyon is sokat meríthetnek az elektromosságból. Összességében egy elektromos hajtásláncot az akkumulátorral együtt jóval könnyebb platformok között mozgatni, mint egy belső égésű erőforrást” – mondta Jean-Pierre Diernaz, a Nissan marketingvezetője.


Nemrég újabb finom frissítést kapott a 370Z

370Z utódja kapcsán nem az a kérdés, hogy elkészül-e, hanem inkább az, hogy mikor, noha a külső nyomás megvan, hiszen elég csak a hamarosan bemutatkozó új Toyota Suprát említeni – nem lenne szép a Nissantól, ha ők nem szolgálnák ki a rajongóikat. „Nincs még minden tisztázva, de a sportautók a márka részét képezik, így valamilyen módon mindig ott lesznek a palettán” – fejtette ki a vezető. A Nissan egyébként olyan márkák segítségével érheti majd el elektromos célkitűzéseit, mint a Renault vagy éppen a Mercedes-Benz, de a Formula E csapatuknak is nagy szerepe lehet a fejlődésben.

Ennek ellenére Diernaz úr kijelentette, hogy nem gondolkodnak a GT-R utódja kapcsán olyan megoldáson, mint amit a BMW és a Toyota alkalmazott, így a Nissan legendás sportautója nem kölcsönöz majd alkatrészeket a Mercedes-AMG modelljeiből, és marad vérbeli japán. „A GT-R az GT-R. Egy Nissan, és kifejezetten annak is kell maradnia” – szögezte le Diernaz. Persze ne feledjük, hogy a Toyota is folyamatosan azt hangoztatja, hogy hiába a közös alapok a BMW Z4-gyel, a Supra egy vérbeli Toyota – ami persze valamilyen szinten igaz is lehet, de nehéz lesz levetkőzni ezt a párhuzamot. A GT-R ugyan még mindig villámgyors, de ennek ellenére azért már egy 11 éves autóról beszélünk, így hamarosan ideje lesz valami újjal előrukkolnia a japánoknak.

Weboldalunk a legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie) alkalmaz. Weboldalunk használatával jóváhagyja a sütik használatát.
Elfogadom