Modern külsőt kap a Nissan legendás terepjárója
Modern külsőt kap a Nissan legendás terepjárója

 

Igen, terepjáró, és nem SUV, a szó leghagyományosabb értelmében. Valódi tereptulajdonságokkal, alapból egy 4,0 literes V6-tal az orrában, 275 lóerővel és közel 400 Nm nyomatékkal. Akinek ez nem elég, annak ott a jó öreg 5,6 literes V8, nem elhanyagolható 400 lóerővel és házmozgató 560 Nm nyomatékkal. Hogy miben? Naná, hogy a legendás Patrolban, amit ugyan nálunk Európában már nem forgalmaznak, de például a Közel-Keleten továbbra is nagyon kapós játékszer. Nem véletlen tehát, hogy a köbcenti csökkentés a legkevésbé sem volt szempont az átható facelift során, ellenben a modern megjelenés már igen.

Ezért rajzoltak egy meglehetősen modern, mégis tagadhatatlanul magabiztosságot sugalló formatervet a méretes testre, belül pedig igyekeztek a legfinomabban megmunkált anyagokat használni. Így kerülhet fényesre lakkozott fabetét még a kormánykarimára is, illetve így lehetnek perforált bőr ülések egy alapvetően munkára szánt terepjáróba, aminek csak a középkonzolja olyan széles, mint az utcai autóm ülése. Újdonság még a dupla központi kijelző, és a fejlesztett klímaszortírozó, ami segít, hogy gyorsabban lehűthessük a kabint a legnagyobb melegben is.

Weboldalunk a legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie) alkalmaz. Weboldalunk használatával jóváhagyja a sütik használatát.
Elfogadom