Megvalósult Verne álma
Megvalósult Verne álma

 

Verne Gyula az elektromosság elkötelezett és jövőbelátó híve volt egy olyan korban, amikor a high-tech világítás a gázlámpa volt. Az 1870-ben megjelent Nemo kapitányban (eredeti címe: Húszezer mérföld a tenger alatt) a Nautilust akkumulátorok táplálta villanymotor hajtja. Mára pedig eljutottunk oda, hogy az egész világ az elektromos autózásról beszél, és minden gyártó készít, vagy legalábbis tervez e-autókat.

Hazánkban pedig az a jó hír, hogy a legfeljebb 15 millió forintba kerülő, tisztán elektromos hajtású személyautók és kishaszonjárművek vásárlásához a vissza nem térítendő támogatás mértéke a vásárlás időpontjában érvényes bruttó eladási ár 21 százaléka, legfeljebb 1,5 millió forint lehet.

Az elektromos modelleket egyelőre inkább második autónak veszik, kifejezetten városi közlekedésre és a zöld rendszám előnyeinek kihasználására, de van más példa is. Egy Nissan e-NV200 elektromos furgonnal járó vállalkozó elmondta, hogy azért adott 4 millió forinttal többet az elektromos kivitelért, mert öt budapesti plázában van üzlete, ahol minden alkalommal ingyen feltöltheti az akkumulátort, tehát nincs üzemanyagköltség, viszont a kocsi mehet a buszsávban és nem kell parkolási díjat fizetni. Kiszámította, hogy négy év alatt anyagilag pont ott tart, mintha dízelmotoros furgonnal járna, csak éppen – a buszsávnak köszönhetően – rengeteg időt megspórol. Ilyen furgonból állított munkába 18-at a Magyar Posta is decemberben.

Az elmúlt évben a Nissan elektromos autóinak eladási darabszámát csak a Tesla előzte meg, de ha hozzávesszük a Kínában – egy megállapodás révén – nem Nissan néven készülő Leaf-eket, a japán cég messze megelőzi az amerikait.

A harmadik generációs Leaf 2015-ben lépett piacra 30 kilowattórás akkumulátor kapacitással. Ezzel az akkuval a 109 lóerős kocsi a tapasztalatok szerint 220-230 kilométer tehet meg, de ideális körülmények között akár a 250 kilométer is elérhető. Az üzemeltetési költség ugyanakkor csak negyede egy azonos kategóriájú dízelautó költségének.

A Gablini M3, a Gablini Budaörs, és a Gablini Zugló Nissan márkakereskedésekben a kocsi első két évében ingyen lehet tölteni az akkumulátorokat a nagyteljesítményű berendezéseken, amelyek révén harminc perc alatt nyolcvan százalékos töltöttségi szint érhető el - mondta el Molnár Tamás, a Gablini Autószalonok szerviz flotta értékesítője, hozzátéve, hogy a kínálatban megjelent a Hyundai IONIQ szedán elektromos változata, az IONIQ Electric is.

A budapesti Green Taxi flottája közel hetven darab Nissan Leafből áll, és a szerviztapasztalatok igen kedvezőek. Csak 140 ezer kilométernél kezdték el cserélni a fékbetéteket, és az akkumulátorcsere sem okoz nagy anyagi érvágást: a Nissan akkucsomagjának 192 cellájából bármelyeket ki lehet cserélni, ha nem veszi fel a töltést. Másrészt az sem mellékes, hogy a 30 kilowattórás akkumulátorra a gyártó 8 év, vagy 160 ezer kilométeres kapacitásgaranciát vállal. 

Weboldalunk a legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie) alkalmaz. Weboldalunk használatával jóváhagyja a sütik használatát.
Elfogadom