Hamarosan elektromos SUV jön a Nissan-tól – ezt tudjuk róla
Hamarosan elektromos SUV jön a Nissan-tól – ezt tudjuk róla

 

Egyelőre homályosak a részletek az újdonsággal kapcsolatban, de állítólag már volt egy kereskedői konferencia, ahol a Nissan megmutatta a típus előzetes változatát az illetékeseknek. Az elektromos crossover minden bizonnyal egy nagyobb, legalább 60 kW-os pakkal áll majd rajthoz, de az is elképzelhető, hogy a Leaf-hez kapható legnagyobb akkumulátor másfélszeresét (90 kW) pakolják be a lemezei alá, ami már közel 500 kilométeres hatótávot tesz lehetővé.

Az energia megvan, így pedig nagy teljesítményt sem nehéz létrehozni. Akár 300 lóerőnél is többre számíthatunk majd, így a típus akár még Nismo változatot is kaphat, de ez inkább a marketingesek, mint a mérnökök asztaláról érkezik.

A Nissan korábban már bejelentette, hogy az elkövetkező néhány évben nyolc akkumulátoros modellt mutat be, a SUV/crossover pedig ennek a gerincét adja. Egy biztos: az idei évben még nem lesz premier, de 2020-ban valamelyik autószalonon már jó eséllyel feltűnik az újdonság, de a sorozatgyártás igazán 2021-ben indul majd be. Addigra pedig a konszern prémium márkája, az Infiniti is bemutatja saját elektromos modelljét.

Weboldalunk a legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie) alkalmaz. Weboldalunk használatával jóváhagyja a sütik használatát.
Elfogadom