Életben tartja a Z-sorozatot a Nissan
Életben tartja a Z-sorozatot a Nissan

 

A 2008-as Los Angeles-i Autószalonon mutatták be, forgalmazni pedig 2009-ben kezdték, így lassan tízéves lesz. Sokan már arra gyanakodtak, hogy a Nissan szép csendben, utód nélkül öli meg az életciklusa végén járó sportautót. Ők azonban nem így gondolják.

A japán márka terméktervezési vezetője szerint már dolgoznak az utódon, ami nagyon is közel van. Philippe Klein ugyanakkor azt is elmondta, hogy az efféle sportkocsikra egyre kisebb a kereslet a világpiacon. Hisznek abban, hogy a Z-k számára még mindig van hely, de ki kell találniuk, milyen legyen a jövő sportautója. Így a közvetlen utód inkább csak egy frissítés lesz, nem pedig teljesen új modell.

Klein szerint a mostani SUV-őrület átalakította a vevők igényeit is. Már nem a sebességet, a gyorsulást és a kanyarképességeket keresik egy autóban. Emellett pedig a biztonsági és környezetvédelmi előírások is megnehezítik a sportautó-fejlesztést.

A Nissan Z sportkocsik lassan már ötvenévesek lesznek: 1969-ben jelent meg az első, S30-as széria, méghozzá a 240Z-kkel kezdődött a történet. A jelek szerint a Nissan ragaszkodik hagyományaihoz, és nem enged a trendeknek, nem hajlandó kinyírni sportautóit a kategóriában tapasztalható nehézségek ellenére sem.

Weboldalunk a legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie) alkalmaz. Weboldalunk használatával jóváhagyja a sütik használatát.
Elfogadom